Kelet Kincsei tábor
- hétvégi elvonulás a Pilisben -
- A táborról
- Program
- Részletek
Első saját szervezésű táborunk egyedülálló lehetőséget teremt arra, hogy három keleti kultúrát is megismerhess - egy hétvége alatt.
Myoken zen mester felajánlásaként a pilisszentlászlói Hoboji, Kelet-Európa első zen temploma ad helyet a kétnapos elvonulásnak, ahol zazent, jógát és kínai gerinctornát is gyakorolhatsz, miközben a várostól távol, csodálatos erdei környezetben pihenhetsz.
Az elvonulás arról szól, hogy a világi tevékenységeket, gondolatokat hátrahagyod és keresel egy tiszta, nyugodt helyet, ahol valóban magadra figyelhetsz végre. Ehhez nincs szükség városi luxusra, így a templomban is csak a legalapvetőbb dolgokat találod, főzésre, alvásra, tisztálkodásra van lehetőség és külön helység, de nincs folyóvíz, áram.
Van viszont friss levegő, tiszta forrásvíz, a ház kertjében patak folyik, az erdőben kirándulhatsz.
A napirendünk igazodik a zen szerzetesek által kialakított tradicionális élethez (reggel-este zazen gyakorlás), hiszen egy templomban leszünk, de napi két alkalommal jógázunk és egyéb tevékenységekre is lesz időnk. A tábori élet és a napirend lebonyolításában stúdiónk egyik jógatanára és szerzetese segít téged.
| Péntek | |
| 16.00-tól | érkezés |
| 18.00 | vacsora, utána a napirend megbeszélése, este tábortűz, nyitó buli |
| Szombat | |
| 6.30 | ébresztő |
| 7.00-8.00 | zazen |
| 9.00-9.30 | pihenő, ebéd előkészítés |
| 9.30-11.00 | jóga a szabadban |
| 11.00-12.30 | egyéni tevékenységek, szabadidő |
| 12.30-13.30 | ebéd, mosogatás |
| 13.30-15.00 | egyéni tevékenységek, szabadidő, kirándulás |
| 15.00-16.00 | kínai gerinctorna |
| 16.00-17.30 | jóga a szabadban |
| 18.00-19.30 | vacsora, mosogatás |
| 19.30-20.15 | zazen |
| 20.15- | tábortűz, záró buli |
| Vasárnap | |
| 8.00-9.00 | reggeli |
| 9.00-9.30 | pihenő, ebéd előkészítés |
| 9.30-10.30 | kínai gerinctorna |
| 10.30-12.00 | jóga a szabadban |
| 12.30- | ebéd, mosogatás, pakolás, rendrakás, a templom elhagyása |
A tábor időpontja:
2012. június 15-17. (péntek-vasárnap)
Helyszín: Pilisszentlászló, Hoboji zen templom
A helyszín megközelítése:
Pilisszentlászlóra a szentendrei HÉV-től induló busszal lehet eljutni, majd a falu főteréről, a Honvéd utcán keresztül, a visegrádi kirándulóutat követve közelíthető meg a templom körülbelül 1km-es sétával. Hozzon magával hálózsákot és kényelmes, sötét színű ruhát zazenre!
A tábor ára: 15.900 forint, amely tartalmazza a szállás, az étkezések árát is.
Amit feltétlenül hozz magaddal:
hálózsák, zseblámpa, papucs, kényelmes öltözék a foglalkozásokhoz.
A tábor megszervezése ezen a helyszínen egy olyan egyedülálló lehetőség, ami nem biztos, hogy sokszor megadatik! Jelentkezz mielőbb a Chitra Jógastúdió bármely elérhetőségén, ha kérdésed van, szívesen válaszolunk!
Részletfizetés lehetséges, érdeklődj a szervezőknél!
A tábor végén minden résztvevő egy korlátlan Daoyin (kínai gerinctorna) havibérletet kap!
Szeretettel várunk!